Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

pic_derer-zsolt-2004-2008.jpgNt. Dérer Zsolt Attila
(2004.09.12 - 2008.07.20)

Érmihályfalváról (Románia, Párcium) érkezett Kálmáncsára, mert bár a darányi reformátusok kérték, a parókia még nem volt lakható állapotban2004. szeptemberétől 2008. július 20.-ig szolgált a négy (Darány, Istvándi, Homokszentgyörgy, Kálmáncsa) gyülekezetben. A lelkipásztor darányi szolgálata alatti közel négy évben – hisszük és érezzük! – a darányi Reformátusok megerősödtek a Hitben, összekovácsolódtak a tornyosuló feladatok nyomása alatt és megújultak a keresztyéni szeretetben.
Ehhez nagy szükségünk volt azokra a csodálatos igehirdetésekre, amelyeken a Tiszteletes Úr alázatos szívvel, ám emelkedett lélekkel vált alkalomról- alkalomra a Szentírás, azon keresztül a Mindenható Mennyei Atya ékes hangú szószólójává.
Úttörő szerepet vállalt a gyermekek, az ifjúság Istenhez találásában, eredményeképpen mára már az óvodákból az iskolába áttipegő kisgyermekek egy olyan vallási- bibliai tudásalappal rendelkeznek, amelyre majdan a hittan-oktatás során biztosan lehet építeni.
Szeretettel és hálás szívvel bocsájtjuk el gyülekezetünkből, a Mindenható Isten bőkezű áldását kérve életére, munkásságára és családjára.

[Visszalépés]

 
 

 

Profilkép


Statisztika

Most: 1
Összes: 15570
30 nap: 834
24 óra: 26